A WTCC vb-futam az F1 után a legköltségesebb rendezvényünk
2012. május 03. 19:15
A hétvégén vélhetõen ismét megtelik a Hungaroring nézõtere, ugyanis a tavalyi, hatalmas sikert aratott túraautó-világbajnokság visszatér Magyarországra. Ráadásul idén már nemcsak Michelisz Norbertért, hanem a Zengõ Motorsport másik pilótájáért, Wéber Gáborért is szoríthat a szervezõk által a két nap alatt remélt 70-80 ezres közönség. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kijelentette, a mogyoródi pályán minden készen áll a versenyre. Elárulta, hogy költségszinten a WTCC világbajnoki futama a második helyen áll az F1-es Magyar Nagydíj rendezési kiadásai után. A jegyek eladása jól halad, de felkészültek arra is, ha a kilátogatók nagy többsége a helyszínen szeretné megvásárolni a 3000 Ft-ba kerülõ belépõket. A pályát az FIA szakembere átvette a rendezõktõl, így a felújított Hungaroring elsõ nemzetközi vizsgájára készen áll.
- A 2012-es szezon elsõ igazán jelentõs eseményére kerül sor a hétvégén a Hungaroringen. Hol tart a WTCC világbajnoki mezõnye a magyar pálya belakásában? Gyulay Zsolt: - Természetesen már valamennyi csapat megérkezett a Hungaroringre, és az az ötven-hatvan kamion, amely a felszereléseket szállította, már teljesen belakta a paddockot. Az autókat már javában szerelik össze a hétvégi futamra, és a látvány már-már az F1-es Magyar Nagydíj idõszakát idézi.
- Gondolom, a költségek szintjén sincs messze a két világbajnoki futam rendezése egymástól? Gyulay Zsolt: - Miután a túraautó-világbajnokság a Forma 1 után a legnépszerûbb sorozat a világon, így azt hiszem természetes, hogy a mostani futam költségszinten az F1-es verseny mögött következik. Nagyon komoly pénzekrõl, súlyos tízmilliókról van szó, de nagyon komoly elõírásoknak, elvárásoknak kell megfelelnünk. Mivel idén egy, a magyar pénztárcákhoz alakított összeget kell fizetni a belépõkért, így abban bízom, hogy a jegybevételeink valamelyest csökkentik majd a kiadásainkat.
- Tavaly elképesztõ közönségsikert aratott a verseny, amihez jelentõsen hozzájárult Michelisz Norbert remek szereplése is. Akkor megközelítõleg hetvenezren voltak kíváncsiak a WTCC világbajnoki mezõnyére. Idén is felkészültek a nagy rohamra? Gyulay Zsolt: - Mindenképpen. A jegyeladások jól haladnak, ám ettõl függetlenül egy olyan forgatókönyvre is felkészültünk, hogy a kilátogatók egy része a helyszínen szeretné megvásárolni a 3000 forintos belépõket. Minden bejáratnál üzemel majd pénztár, hogy senkinek se kelljen órákig sorban állnia. A parkolás ingyenes lesz a pálya környékén, de különbuszokkal is szállítják majd a nézõket a Hungaroringre. Mivel a helyek elfoglalása érkezési sorrendben lesz, így aki jó helyet szeretne magának, az idõben induljon majd el.
- Lesz-e valamilyen más érdekesség is a túraautók futamán kívül? Gyulay Zsolt: - Természetesen, sõt, a magyar közönség egy igazi premiernek is szemtanúja lehet. Itt debütál nemzetközi szinten ugyanis a Lada Granta Kupa. Ebbõl az új sorozatban versenyzõ autókból fejlesztették ki azt a változatot, amely a WTCC mezõnyévek kívánja felvenni a harcot a vb-n. Ám nemcsak a pályán, hanem a nézõtéren is képviselni fogja magát az orosz modell, ugyanis valamennyi napon kinn lesz a Hungaroringen a Lada teljes vezérkara. Láthatják majd a Lotus Ladies Cup mezõnyét is, melynek második bajnoki fordulója lesz a hétvégén.
- Ismét jelentõs felújításokat hajtottak végre a pályán. Megfelelnek ezek a nemzetközi elvárásoknak? Gyulay Zsolt: - A már régi adósságunkat, a 14-es kanyar újraaszfaltozását, valamint a rázókövek, a rajtrács és a boxutca újrafestését végeztük el, és mondhatom, eddig mindent rendben talált az FIA racedirectora, Miroslav Bartos, aki bejárta és átvette a pályát.
- Mennyien dolgoznak majd azon, hogy a hétvégén minden rendben menjen a futamok alatt? Gyulay Zsolt:- A sportszakmai területen közel négyszázan dolgoznak a kerítésen belül azért,hogy rendben lemenjen minden: például 108 pályabíró, 16 gyors beavatkozó, 40 gépes beavatkozó, 80 gyalogos beavatkozó, 60 egészségügyis – mentõsök, orvosok, ápolók – lesz szolgálatban, a bokszutcában harmincan, a versenyirányításban húszan, míg a technikai ellenõrzésben szintén húszan végzik a dolgukat, valamennyien jelentõs F1-es tapasztalattal is rendelkeznek. Rajtukkívül több száz biztonsági ember, illetve a rendõrség is vigyázza a hétvégi futam zavartalan rendezést.
- Mit vár a versenyen induló két magyar pilótától, Michelisz Norberttõl és Wéber Gábortól? Gyulay Zsolt: - Elõször is abban bízom, hogy a múltkori, szlovák futammal ellentétben nálunk sportszerû küzdelmet láthat majd a közönség. Mindenképpen jó elõjelnek tartom Norbi elsõ pole pozícióját, és úgy vélem, mindketten képesek arra, hogy a tízben végezzenek, hiszen úgy ismerik a pályát, mint a tenyerüket. Egy jól sikerült szombat megalapozná a remek vasárnapot.
A hétvége WTCC világbajnoki futamának menetrendje
Május 5, szombat:
09:00-09:30 Elsõ szabadedzés 11:15-11:45 Második szabadedzés 14:00-14:35 Idõmérõ edzés